papos

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 
Polgármesteri köszöntő


Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Papos község hivatalos honlapján!

Nagy örömömre szolgál, hogy ellátogatott honlapunkra, és külön megtiszteltés, hogy érdeklődik településünk iránt.

Papos polgármestereként szeretném elérni, hogy a megújult portál valamennyi látogató számára áttekinthető, hasznos és értelmes információkkal szolgáljon. Virtuális nézelődésük közben felfedezhetik, megismerhetik településünk számtalan értékét, szépségét, látnivalóit, nevezetességeit, kulturális életét, múltját, jelenét. Szeretnénk hasznos információkat nyújtani mindazoknak, akik Paposra készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni.
Persze az Interneten keresztül nem derül ki, hogy kicsiny falunk polgárai kedves, vendégszerető emberek, ezért szívesen ajánlom mindenkinek, látogassanak el hozzánk, hogy személyesen is meggyőződjenek erről, ismerjenek meg bennünket. Az érdeklődők mellett külön szeretettel köszöntöm településünk lakóit is, akiknek reményeink szerint segítséget nyújt majd ez a megújuló honlap az információival, az új struktúrájával. Az internetes oldal ugyanúgy hozzájárul a községünk kialakult képhez, mint annak látnivalói, lakói. Fontos tehát, hogy együttesen alakítsuk ki, töltsük meg tartalommal.

A honlap az Önök számára is nyitott, várjuk észrevételeiket, információikat, hogy a jövőben folyamatosan bővítsük az elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét. Végezetül engedjék meg, hogy szeretettel invitáljam valamennyi, honlapunkon található rendezvényre, vidéki látogatóinkat pedig Papos község megtekintésére.

A honlap használatához sok örömet kívánva, üdvözlettel:
Illés Béla- Polgármester
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz